A Khajuraho-Jaipur távot az Express vonat 13 helyett 17 óra alatt tette meg, így hát hajnali háromkor kezdtünk szállást keresni. Pechünkre a kinézett szállásokon már nem volt hely. Gyalogosan róttuk a kihalt utcákat és végül az egyik kereszteződésnél találtunk egy jófej tuk tukost. Ő azt mondta, hogy az egyik barátja panziójában biztos lesz hely.
Lett is.
Klassz, kis csendes családi panzió, tetőterasszal és kajáldával, csak nem ilyenkor.
Búcsúzáskor Kumárral megbeszéltük, hogy délre értünk jön és elvisz az Amber erődbe.
Ezek után fél ötre már ágyban is voltunk.
Emberünk hajszál pontosan érkezett. Átszeltük a várost, ahol meglepően kulturáltan (indiai léptékkel) közlekednek az eddigiekhez képest. Persze azért a pirosnál és a zebránál itt se áll meg senki, de valahogy még sincs olyan káosz, mint amit eddig megszoktunk. Elhagytuk a várost és hamarosan megérkeztünk a kopár dombok között megbúvó óriási erődhöz.
A parkolóban rengeteg tuk tukos, kajaárus és Hellóka nyüzsgött. Mi a völgyben voltunk az erőd pedig a dombon, a feljutásra több lehetőség is van. A gyalogosat választottuk, de ha nem ültél még elefántháton, akkor itt azt is kipróbálhatod. Bár én nem támogatom, hogy szerencsétlen elefántok ebben a szmogos környezetben éljenek és beton úton sétálgatva hurcolásszák a turistákat.
Természetesen felfelé sem volt hiány a Hellókákból, minden lépésnél leszólítottak és ránk akartak sózni (képeslapot, kalapot, vizet, idegenvezetést) valamit. A pénztár fent van, és így tuti senki nem fordul vissza. Megvettük a kombinált belépőt (1000 INR = 4500 Ft), ami több jaipuri látványosságra is érvényes.
Az erődnek hiába nagy az alapterülete viszonylag hamar körbejárható, a legtöbb terem üres és több részt éppen felújítanak. Az egyik belső udvarban van szökőkút meg növények de nagyjából ennyi. Van sok sikátor és keskeny folyosó, amiken fel lehet jutni az épület tetejére és onnan élvezni a kilátást.
Visszafelé megéri megállni a vízre épült Jal Mahalnál palotánál.
Sokan a Jaigarh erődhöz mennek naplementézni, de mi inkább a Majom templomot választottuk. És nem Bántuk meg. A templom Jaipur szélén egy dombon van és elég sok sunyi majom lakja. Már a felfelé vezető úton is figyelnek, de szerencsére nem akarnak rád ugrani vagy lopkodni. Persze azért jöttek helyi gyerkőcök majomriogatónak, de megköszöntük az ajánlatukat és elhessegettük őket. A majmokon kívül félvad malacok és kecskék állták utunkat, de ők sem tudtak eltéríteni minket a csúcsmászástól. Az épület egyébként nem nagy durranás, de a kilátásért megérte.
A közeli völgyben van tó is, de látván milyen kosz és mennyi szemét van mindenhol, inkább kihagytuk. Viszont itt is tapasztalhattuk a majmok tanulékonyságának a bizonyítékát.
Lett is.
Klassz, kis csendes családi panzió, tetőterasszal és kajáldával, csak nem ilyenkor.
Búcsúzáskor Kumárral megbeszéltük, hogy délre értünk jön és elvisz az Amber erődbe.
Ezek után fél ötre már ágyban is voltunk.
Emberünk hajszál pontosan érkezett. Átszeltük a várost, ahol meglepően kulturáltan (indiai léptékkel) közlekednek az eddigiekhez képest. Persze azért a pirosnál és a zebránál itt se áll meg senki, de valahogy még sincs olyan káosz, mint amit eddig megszoktunk. Elhagytuk a várost és hamarosan megérkeztünk a kopár dombok között megbúvó óriási erődhöz.
A parkolóban rengeteg tuk tukos, kajaárus és Hellóka nyüzsgött. Mi a völgyben voltunk az erőd pedig a dombon, a feljutásra több lehetőség is van. A gyalogosat választottuk, de ha nem ültél még elefántháton, akkor itt azt is kipróbálhatod. Bár én nem támogatom, hogy szerencsétlen elefántok ebben a szmogos környezetben éljenek és beton úton sétálgatva hurcolásszák a turistákat.
Természetesen felfelé sem volt hiány a Hellókákból, minden lépésnél leszólítottak és ránk akartak sózni (képeslapot, kalapot, vizet, idegenvezetést) valamit. A pénztár fent van, és így tuti senki nem fordul vissza. Megvettük a kombinált belépőt (1000 INR = 4500 Ft), ami több jaipuri látványosságra is érvényes.
Az erődnek hiába nagy az alapterülete viszonylag hamar körbejárható, a legtöbb terem üres és több részt éppen felújítanak. Az egyik belső udvarban van szökőkút meg növények de nagyjából ennyi. Van sok sikátor és keskeny folyosó, amiken fel lehet jutni az épület tetejére és onnan élvezni a kilátást.
Visszafelé megéri megállni a vízre épült Jal Mahalnál palotánál.
Sokan a Jaigarh erődhöz mennek naplementézni, de mi inkább a Majom templomot választottuk. És nem Bántuk meg. A templom Jaipur szélén egy dombon van és elég sok sunyi majom lakja. Már a felfelé vezető úton is figyelnek, de szerencsére nem akarnak rád ugrani vagy lopkodni. Persze azért jöttek helyi gyerkőcök majomriogatónak, de megköszöntük az ajánlatukat és elhessegettük őket. A majmokon kívül félvad malacok és kecskék állták utunkat, de ők sem tudtak eltéríteni minket a csúcsmászástól. Az épület egyébként nem nagy durranás, de a kilátásért megérte.
A közeli völgyben van tó is, de látván milyen kosz és mennyi szemét van mindenhol, inkább kihagytuk. Viszont itt is tapasztalhattuk a majmok tanulékonyságának a bizonyítékát.
A naplementét nem vártuk meg, mert a nap fénypontjára készültünk. Varanesiben nem mentünk moziba, de Jaipurban van, a Rajmandir, ami a világ 10 legjobbja között szerepel.
Ide mindenképp be kell ülni.
Mázlinkra a fél hetes előadásra volt még jegy a K sorba (120 INR), amire rögtön le is csaptunk.
Indiában sok mindent átvettek az angoloktól:
- mellénykultusz
- két csap van a fürdőben és a jobb oldali a meleg víz
- a lámpakapcsoló lefelé van felkapcsolva
- a mozikban nem számok, hanem betűk jelölik a sorokat
- és persze a bal oldali közlekedés
- tejes tea
Bent jött a döbbenet, mint ha valami előkelő színházba vagy az operába léptünk volna be. Süppedős szőnyeg, bársonykárpit, kristálycsillár, emeleti kávézó és persze popcorn minden mennyiségben.
Becsöngettek.
Az embertömegek megrohamozták a bejáratot. A terem hatalmas, töménytelen sor, mindegyikben 45 szék, plusz a páholy.
Ide mindenképp be kell ülni.
Mázlinkra a fél hetes előadásra volt még jegy a K sorba (120 INR), amire rögtön le is csaptunk.
Indiában sok mindent átvettek az angoloktól:
- mellénykultusz
- két csap van a fürdőben és a jobb oldali a meleg víz
- a lámpakapcsoló lefelé van felkapcsolva
- a mozikban nem számok, hanem betűk jelölik a sorokat
- és persze a bal oldali közlekedés
- tejes tea
Bent jött a döbbenet, mint ha valami előkelő színházba vagy az operába léptünk volna be. Süppedős szőnyeg, bársonykárpit, kristálycsillár, emeleti kávézó és persze popcorn minden mennyiségben.
Becsöngettek.
Az embertömegek megrohamozták a bejáratot. A terem hatalmas, töménytelen sor, mindegyikben 45 szék, plusz a páholy.
Leoltották a lámpát és elkezdődött a Párizsban játszódó bollywoodi film. Itt tudod megnézni az előzetesét:
Megjelentek a vásznon a főszereplők, a közönség éljenzett, csók és hálószoba jeleneteknél füttyögéssel és tapsviharral jelezték a tetszésüket. Néha vicces bekiabálások és kurjongatások is színesítették a filmet. A történetben olyan életformát láthattunk, ami teljesen elérhetetlen az ittenieknek. A főszereplők szépek és szabadok. Luxuslakásban élnek, kabrióval járnak, jachtokon partiznak, Eiffel toronyban esznek-isznak, táncolnak és szabadon csókolódznak. Természetesen van bonyodalom, verekedés, lagzi meg minden ami ezekben a filmekben elvárható. A zenék, táncok és a ruhák nagyon profin össze voltak rakva és a közönség soraiban szinte mindenki élvezte a filmet, kivéve a 15 fős nyuggerekből álló Nekkermanos csoportot, akik fél óra után leléptek. Rossz nyelvek szerint haza kellett érniük a vacsorára.
A film ment már egy ideje, se szó se beszéd lekapcsolták, elhúzták a függönyt és jött a reklám.
Helyett a szünet.
A nép kicsődült, fogyasztott és újra vissza. Közepétől már sok volt a bonyodalom, aztán katarzis és végül persze Happy End.
Ha erre jársz nehogy kihagyd ezt az élményt!
Jaipurt az 1876-ban uralkodó maharadzsa festette rózsaszínre mert az asztrológusai szerint ez a szín szerencsét hoz neki. Nem tudom, hogy így volt-e, de mindenesetre napjainkra már azért olyan túl sok színes épület nincs. Sok utazó India egyik legszebb városának tartja, én nem osztom a véleményüket.
Az tény hogy sokkal kulturáltabb, mint más város, de túl sok látnivaló azért itt sincs.
Van a Szelek palotája, ami kívülről jól néz ki de belül kong minden az ürességtől, aztán van a középkori csillagvizsgáló ahol nem mehetsz fel semelyik 3-4 emeletes létesítményre,
egy minaret aminek a tetejéről szenzációs a kilátás és a királyi palota.
Meg persze piac-piac hátán. Ami viszont nekem nagyon tetszett, az óvárostól 10 perc sétányira, a park közepén lévő Albert Hall múzeum. Már maga az épület is nagyon impozáns, de a benne levő tárlat, az egyik legjobb amit Indiában láttam. Vannak díszes pajzsok, fegyverek, indiai ruhák, ékszerek, hangszerek, festmények, fémtárgyak, szobrok, kerámiák sőt még egyiptomi múmia is. Hosszasan elidőztünk a múzeumba majd hazafelé vettük az irányt amikor megláttuk őt:
és őt:
Gondolom lejárt a műszak az erődben és mentek haza.
Következő úti célunk Jodhpur, a kék város, ami elnyerte mindkettőnk tetszést. Egyrészt mert itt kevesebb az autó, tuk tuk és motoros (legalábbis először azt hittük), másrészt meg nagyon menők ezek a több száz éves kékre festett épületek.
Indiából mindenből sok van, kivéve szakmunkásból és okos emberből, ezért napközben a szaros-hugyos utakon kell gyalogolnod, mert a csatorna az utcán folyik és mivel állandóan el van dugul, ezért minden kifolyik az úttestre.
Na de, ez India.
Ettől a kis malőrtől eltekintve, tényleg jó hely Jodhpur. Azért azt itt is éreztük, hogy Rajastanban sokkal kedvesebbek az emberek, mint Uttar Pradeshben vagy Biharban. Sokszor ha valaki leszólit, akkor nem (csak) a pénzedet akarja, hanem tényleg kíváncsi rád. A városban az erődön és az óratornyon kívül nincs túl sok látnivaló, de a szűk utcák és a színes házak teljesen elbűvölik az embert. Reggel 9-kor alig pár ember lézeng az utcán és a piac még zárva van, de estére felbolydul méhkas. Minden bolt felett lóg egy kis csilifüzér, hogy elriassza a gonosz szellemeket.
Reggel 10 előtt a főtéren is minden halott, még a kávézok bejáratából is csak a rács röhög rajtunk, viszont szépek a reggeli fények.
A főtéren van a piac, óratorony és remekül látszik a város feletti erőd.
A torony tetejébe idős bácsi kisért fel (persze 10 útán) az olajozottan müködő óraszerkezethez és kifejezetten örült, amikor Szabi lefotózta. Lefelé megléptem és kibújtam az egyik résen, onnan készült ez a fotó.
A torony után végigkorzózunk a piacon, megnéztük a zöldségeket, amik pont olyanok mint otthon, majd jött a füszerpiac.
Jobbnál jobb minöségű teákat, kardamomot, római köményt, fahéjt árul mindenki, de az igazi kuriózum a sáfrány. Ha valaki azt hiszi otthon van neki, az 99,9 %-ban hamisítvány és a nálunk is előforduló sáfrányos szeklicével helyettesítik az igazit. Mi vettünk 1-1 grammot átszámítva 2000 Ft-ért. Ebből a teába vagy levesbe fejenként 2 szál kell, magyarul száz alkalomra tuti elég ez a mennyiség. A sáfrány egyébként nem más mint a mindenki által ismert krókusznak a bibéje. Elég csak ránézni és kiszámolni, hány napi-heti munka ebből összeszedni akár csak egy grammot is. Az árus kreált nekünk fahéjas, kardamomos, sáfrányos teát, hát azt kell mondjam tényleg világbajnok.
Errefelé a pénzváltás is kicsit egyszerűbb, mint máshol, mivel a fűszereszek is váltanak jó árfolyamon.
Ebéd előtt megismerkedtünk a főtér szélén a Makhania lassival. Ez egy kellemes joghurtos ital különböző gyümölcsökkel felturbózva. Otthon én kaukázusi kefirbe teszem bele a gyümölcsöt, botmixerrel összeturmixolom és hasonlót kapok.
Ezek a srácok tényleg értették a dolgukat. Egy féle volt csak de az készen várja a betévedőt állandó minőségben. Mi is többször teszteltük, de soha nem csalódtunk.
Az óváros és a palota is a tóparton van és jókat lehet sétálni a környéken.
Másnap a palotába (naná, hogy itt is van) kicsit nehezen jutottunk be.
Mire visszaértünk a pénztárhoz, már 50 méteresre nőtt a sor. A másiknál senki, de a fickó csak az orrát túrja. Odamegyek hát ha ki tudom zökkenteni ebből a remek tevékenységből, de továbbra sem akar segíteni a kolleginájának és visszaküld a sor végére.
Vízcsap nincs, kár is keresni, a bácsi fújt párat a spricnijével csak, hogy ne akadjon az olló és percek alatt derekasan elvégezte a munkát (120 INR).
Helyett a szünet.
A nép kicsődült, fogyasztott és újra vissza. Közepétől már sok volt a bonyodalom, aztán katarzis és végül persze Happy End.
Ha erre jársz nehogy kihagyd ezt az élményt!
Jaipurt az 1876-ban uralkodó maharadzsa festette rózsaszínre mert az asztrológusai szerint ez a szín szerencsét hoz neki. Nem tudom, hogy így volt-e, de mindenesetre napjainkra már azért olyan túl sok színes épület nincs. Sok utazó India egyik legszebb városának tartja, én nem osztom a véleményüket.
Az tény hogy sokkal kulturáltabb, mint más város, de túl sok látnivaló azért itt sincs.
Van a Szelek palotája, ami kívülről jól néz ki de belül kong minden az ürességtől, aztán van a középkori csillagvizsgáló ahol nem mehetsz fel semelyik 3-4 emeletes létesítményre,
egy minaret aminek a tetejéről szenzációs a kilátás és a királyi palota.
Meg persze piac-piac hátán. Ami viszont nekem nagyon tetszett, az óvárostól 10 perc sétányira, a park közepén lévő Albert Hall múzeum. Már maga az épület is nagyon impozáns, de a benne levő tárlat, az egyik legjobb amit Indiában láttam. Vannak díszes pajzsok, fegyverek, indiai ruhák, ékszerek, hangszerek, festmények, fémtárgyak, szobrok, kerámiák sőt még egyiptomi múmia is. Hosszasan elidőztünk a múzeumba majd hazafelé vettük az irányt amikor megláttuk őt:
és őt:
Gondolom lejárt a műszak az erődben és mentek haza.
Következő úti célunk Jodhpur, a kék város, ami elnyerte mindkettőnk tetszést. Egyrészt mert itt kevesebb az autó, tuk tuk és motoros (legalábbis először azt hittük), másrészt meg nagyon menők ezek a több száz éves kékre festett épületek.
Indiából mindenből sok van, kivéve szakmunkásból és okos emberből, ezért napközben a szaros-hugyos utakon kell gyalogolnod, mert a csatorna az utcán folyik és mivel állandóan el van dugul, ezért minden kifolyik az úttestre.
Na de, ez India.
Ettől a kis malőrtől eltekintve, tényleg jó hely Jodhpur. Azért azt itt is éreztük, hogy Rajastanban sokkal kedvesebbek az emberek, mint Uttar Pradeshben vagy Biharban. Sokszor ha valaki leszólit, akkor nem (csak) a pénzedet akarja, hanem tényleg kíváncsi rád. A városban az erődön és az óratornyon kívül nincs túl sok látnivaló, de a szűk utcák és a színes házak teljesen elbűvölik az embert. Reggel 9-kor alig pár ember lézeng az utcán és a piac még zárva van, de estére felbolydul méhkas. Minden bolt felett lóg egy kis csilifüzér, hogy elriassza a gonosz szellemeket.
Reggel 10 előtt a főtéren is minden halott, még a kávézok bejáratából is csak a rács röhög rajtunk, viszont szépek a reggeli fények.
A főtéren van a piac, óratorony és remekül látszik a város feletti erőd.
A torony tetejébe idős bácsi kisért fel (persze 10 útán) az olajozottan müködő óraszerkezethez és kifejezetten örült, amikor Szabi lefotózta. Lefelé megléptem és kibújtam az egyik résen, onnan készült ez a fotó.
A torony után végigkorzózunk a piacon, megnéztük a zöldségeket, amik pont olyanok mint otthon, majd jött a füszerpiac.
Jobbnál jobb minöségű teákat, kardamomot, római köményt, fahéjt árul mindenki, de az igazi kuriózum a sáfrány. Ha valaki azt hiszi otthon van neki, az 99,9 %-ban hamisítvány és a nálunk is előforduló sáfrányos szeklicével helyettesítik az igazit. Mi vettünk 1-1 grammot átszámítva 2000 Ft-ért. Ebből a teába vagy levesbe fejenként 2 szál kell, magyarul száz alkalomra tuti elég ez a mennyiség. A sáfrány egyébként nem más mint a mindenki által ismert krókusznak a bibéje. Elég csak ránézni és kiszámolni, hány napi-heti munka ebből összeszedni akár csak egy grammot is. Az árus kreált nekünk fahéjas, kardamomos, sáfrányos teát, hát azt kell mondjam tényleg világbajnok.
Errefelé a pénzváltás is kicsit egyszerűbb, mint máshol, mivel a fűszereszek is váltanak jó árfolyamon.
Ebéd előtt megismerkedtünk a főtér szélén a Makhania lassival. Ez egy kellemes joghurtos ital különböző gyümölcsökkel felturbózva. Otthon én kaukázusi kefirbe teszem bele a gyümölcsöt, botmixerrel összeturmixolom és hasonlót kapok.
Ezek a srácok tényleg értették a dolgukat. Egy féle volt csak de az készen várja a betévedőt állandó minőségben. Mi is többször teszteltük, de soha nem csalódtunk.
A jodhpuri vár nem csak kívülről impozáns, hanem belülről is igen látványos. A kilátópontokkal együtt érdemes legalább két órát rászánni. A belépő árában (600 INR = 2800 Ft) benne van az audio guide, ami egyfolytában érdekes infókat duruzsol a füledbe. Így tudtuk meg, hogy miért van minden várnak a kapuján hegyes, kiálló szegecses vasalat. Hát az elefántok miatt, hogy velük se tudják betörni ostromkor a kaput. Bent végre már nem csak üres falak fogadtak, hanem festmények, bútorok, használati tárgyak és ékszerek is.
De ha ez még kevés, akkor ott van a brutál panoráma a kék városra.
És Ők:
A fickó úgy vonult, mint ha ő lenne a helyi maharadzsa, a nők pedig pincsiként követték minden lépését.
A várból megéri lesétálni a Fateh Polon (Győzelem Kapuja) át az óvárosba, nincs sok kocsi és klassz életképeket lehet készíteni.
Udaipurba úri módon fekvő busszal (400 INR = 1800 Ft) utaztuk, aminek az alsó részén székek, felettük pedig 1-2 személyes fekvő kabinok vannak. A kabinokat belülről is be lehet zárni és minden irányba elfüggönyözni. Erre ugyan nem vágytuk, de a hét órás utazás sokkal kényelmesebb volt így.
Udaipur felkapott üdülőhely a turisták és a helyi elit körében, amit kedvező tóparti fekvésének és nyáron hüvös klímájának köszönhet. Illetve innen 60 kilométerre terül el a Thar sivatag, amit sokan útba ejtenek indiai útjuk során.
Szokás szerint tuk tukkal mentünk a szállásra, ami a tóparttól pár méterre az egyik sikátorban van. A szobák hangulatosak, van tetőterasz és klassz étterem is.
Az óváros és a palota is a tóparton van és jókat lehet sétálni a környéken.
Szabival mindketten kávéfüggők vagyunk és miután átkeltünk a gyaloghídon az egyik szálló oldalán ezt láttam:
Espresso Coffee
Beléptünk.
A főportás haptákba vágta magát és rögvest feltelefonált az étterembe.
- Yes Sir! - mutatott a lépcső felé.
A teraszról a kilátás szuper, a hatalmas olasz kávégép biztató, de az hogy a srác épp most dugja be már nem annyira.
Végül is időnk van, a teraszon klasszul süt a nap, simán kívárjuk.
Jött is negyed óra múlva a barista hajlamokat mellőző elegáns pincér, kezében két hatalmas csésze tejeskávéval.
Összenéztünk és jót röhögtünk.
Mondtuk, hogy ez szép és jó csak nem ezt kértük. Visszakísértük a masinához és felügyeltük minden mozdulatát, na így már sikerült iható kávét kapni.
Visszaültünk a teraszra és élveztük a kilátást.
Másnap a palotába (naná, hogy itt is van) kicsit nehezen jutottunk be.
A pénztárnál 3 ablak van, az egyik üres, a másiknál hajójegyet árulnak és nincs sor, a harmadik árulja a belépőt és már gyülekeznek az emberek. Még épp jókor, a tömeg előtt sikerült beállni a sorba. Fizetném a beugrót, amikor a nő közli, hogy nem tud visszaadni a kétezerből. Fizessek kártyával vagy menjek az ATM-hez. Mivel egyiket sem szeretem maradt a szemközti bank, ahol sikerült felváltanom 2 darab kétezrest is. Igaz csak tízes címletei voltak a fószernek, de pár napig nem volt gond a visszajáróval.
Mire visszaértünk a pénztárhoz, már 50 méteresre nőtt a sor. A másiknál senki, de a fickó csak az orrát túrja. Odamegyek hát ha ki tudom zökkenteni ebből a remek tevékenységből, de továbbra sem akar segíteni a kolleginájának és visszaküld a sor végére.
A palota egynek jó, de még egyszer nem mennék vissza.
Viszont nagyon muris az itteni nap ábrázolás. Rajastanban minden férfinak kackiás, pödrött bajsza van és a festményeken a napocska is kapott tőlük ilyet.
Ebéd után Szabi kitalálta, hogy aláveti magát a helyi borbélyok ollójának. Megnéztünk többet és végül a választása, erre az autentikus helyre esett.
Vízcsap nincs, kár is keresni, a bácsi fújt párat a spricnijével csak, hogy ne akadjon az olló és percek alatt derekasan elvégezte a munkát (120 INR).
Aztán jött a hajmosás.
A folytatásban felkeressük a Taj Mahalt és megnézzük, hogy tényleg szürkül-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése